Fülszöveg:
Egy közönséges halandó a vámpírok kitüntetett figyelmét, a hirtelen
haragú és goromba főnököt és az állandó életveszélyt is átoknak tartaná, ám
Borbíró Borbála számára mindez a hétköznapi élet része.
Amikor azonban Magyarország egyetlen még aktív szolgálatban lévő
vámpírológusa szégyenszemre vérszívók és vérmedvék védelmére szorul, hogy ne
váljon a saját ügyetlensége áldozatává, és egy jövőlátó médium már napi szinten
próbálja rábírni, hogy meneküljön, kénytelen beismerni, hogy valami nincs
rendben körülötte. Ráadásul már a főnöke taplóságában sem bízhat – Attila kezd
egyre különösebben viselkedni.
Peche mindenkinek lehet. Ilyen mérvű balszerencsét azonban csak egy átok
okozhat. Elkezdődik a versenyfutás az idővel, és Bori túlélési esélyei egyre
halványulnak – ám felvágott nyelvére a végsőkig számíthat…
Magyar nyakba magyar szemfog!
Shanara szólt úgy egy hónappal
ezelőtt, hogy hamarosan megjelenik a Vámpírok múzsájának a folytatása, én pedig
bár megfogadtam újévkor, hogy legalább március közepéig nem veszek könyvet, de
ennek nem tudtam ellenállni.
Bori története ott folytatódik,
ahol az első rész abbamaradt. Miután sikeresen túlvan a Roccoval folytatott
tárgyaláson (melybe nem mellesleg majdnem belehalt), és visszaszerezte Ligeiát
az IQ-vámpíroknak, még egy jó nagy összeget is zsebre vághatott, így végre
vehet magának egy saját házat.
Az élete látszólag kezd egyenesbe
jönni, még virtuális barátjával, Antoniussal is összejött a valóéletben, akit
amúgy Gézának hívnak.
Az idillt azonban megszakítják
Eszter, a hajós család médiumának mindennapos telefonüzenetei, melyben arra
kéri Borit, hogy ne fogadja el Attila állásajánlatát, és utazzon el olyan
messzire, amennyire csak lehetséges. Ezzel szemben Attila azon van, hogy
főhősnőnk minél hamarabb aláírja vele a szerződést. A lányt több apró bosszúság
is éri, amit kezdetben Attila számlájára ír, majd mivel egyre másra jönnek a
szerencsétlenebbnél szerencsétlenebb események, megfordul a fejében, hogy talán
elátkozták. Ezt persze senki nem hiszi el neki, különben is egy olyan akció
után, mint egy vámpírtárgyalás, kezd paranoiás lenni. Mondogatja kedves főnöke
mindezt addig, míg Bori be nem kap két ezüst pisztolygolyót, amit
tulajdonképpen Fehérhollónak szántak. Ezek után úgy tűnik, kezd minden egyre
rosszabbra fordulni, és az élete is kezd darabjaira hullani.
Ez a kötet, csak úgy mint az
első, a kedvencem lett, bár kissé eltér tőle. Nem volt olyan akció dús, amit
viszont ellensúlyoz az, hogy jobban megismerhettük a szereplőket. A mindig
titokzatos Attiláról is sok új információ derül ki, hogy milyen a házassága, mi
az a nagy szívesség, amit az öreg Hajósnak tett stb.
Továbbá olyan érdekességek is
szóba kerülnek, mint a vámpírszív, a múzsa csókjának lényege, táltosbetegség,
stb.
Tetszett, hogy sokan visszatértek az előző kötet szereplői közül,
még ha csak kis időre is, de közben újakkal is találkozhattunk, például az öreg
Hajóssal és feleségével. Bár Bowman professzort kicsit hiányoltam, de ez csak egy
kis apróság, a könyv hangulatán nem rontott.
S bár jóllehet még ezelőtt
újraolvastam az első kötet, ha nem teszem meg is emlékeztem volna mindenre,
mert az előző részre való utalások pont a lényeget emelték ki, ami se
szájbarágós nem volt, se hiányos.
Tudom, azt írtam, hogy ne volt
olyan akció dús, ennek ellenére mégis mindig történt valami, és a könyv tele
volt meglepetésekkel, emellett olvasás közben soha nem kalandoztak el a
gondolataim, hanem 100%-osan elkötött a történet.
Na és a humor sem hiányzott
belőle, főleg Bori részéről! Néha már a könnyem is kicsordult, pedig velem ez
nevetés közben nagyon ritkán szokott előfordulni.
Az egyik ilyen kedvencem például
Rómeó volt, a jól megtermett vérmedve, aki miközben Borira vigyázott, az
unokaöccse helyett nevelte a vámpírját… igen, a vámpírját… tamagocsin. És az a
komolyság, ahogy előadta, hogy ez márpedig milyen fontos dolog. Még szerencse,
hogy a mellettem szunyókáló húgom nem kelt fel, mikor igyekeztem visszafojtani
az éppen kirobbanni készülő nevetésrohamom. A másik reakcióm pedig az volt,
amit Bori is mondott: „Erre inkább nem mondok semmit.”
Ami még tetszett, hogy
megtudhattuk, hogy (valószínűleg) miért a vámpír szívét kell karóval átszúrni,
és hogy miért is van akkora hangsúly a vámpírok eme belső szervén. Ezt az írónő
olyan logikus és részletesen vezette le, hogy teljesen hihető lenne, amennyiben
léteznének vámpírok. Ugyanez vonatkozik a múzsa csókjára is. Továbbá ez
megmagyarázza azt is, hogy Attila miért lett hirtelen szer… hoppá, nem szólom
el magam, nem szabad. Ejnye Levelibéka!
Tehát, mielőtt még erősen
elkezdenék spoilerezni (igen, ennél is jobban), abbahagyom, mert igazából az
egész könyvet bemásolhatnám ide, annyira szerettem az elejétől a végéig. Így
inkább azt mondom, hogy akinek tetszett az első rész, az ne hagyja ki a
másodikat sem.
Aki pedig még nem olvasta a
Vámpírok múzsáját, az pótolja, mert egy ilyen ízig-vérig vámpíros könyvet vétek
lenne kihagyni!
Végezetül pedig annyit, hogy
engem a könyv olvasása során semmi szerencsétlenség vagy balszerencse nem ért,
így még bátrabban ajánlom mindenkinek! ;)
Ajánló
Vámpírok múzsája: részlet,
értékelésem
Démoni színjáték előzmény novella: a kiadótól 1Ft-os jelképes összegért
nagyon szép és igényes eBook-ként megvásárolható
Facebook
Gaura Ágnes
Borbíró Bori
Sebes Attila
Gaura Ágnes
Borbíró Bori
Sebes Attila
Kiadó: Delta Vision Exkluzív
Sorozat: Borbíró Borbála #2
Terjedelem: 384 oldal
Kiadás éve: 2013
Borító: Puhafedeles
Eredeti ár: 2.990 Ft
Borító: 5* - Sánta Kira
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése