Fülszöveg:
A LoveStar sziporkázóan
eredeti, szellemes, groteszk és abszurd elemeket sem nélkülöző szatíra a nem
túlságosan távoli jövőről, amelyben a marketing és a technológia törvényei
uralkodnak. A LoveStar nevű izlandi székhelyű megacég és azonos nevű alapítója
merész tudományos kutatásaival és még merészebb ötleteivel nemcsak az emberek
közötti kommunikációt forradalmasítja, hanem az emberi létezés olyan alapvető
elemeit is, mint a szerelem és a halál. A cég Izland északi részén létesült
gigantikus szabadidőparkjába emberek ezrei zarándokolnak a világ minden
részéből, miután kikalkulálták őket - hiszen a szerelem, az igazi megtalálása
többé nem a véletlen műve, hanem egy szigorúan tudományos és tévedhetetlen
módszer eredménye, mely nem csupán a párválasztás korábbi, nevetségesen
alacsony hatásfokkal működő formáit küszöböli ki, hanem elhozza az emberiség
számára a régóta vágyott harmóniát és békét. Ami a halált illeti, a temetés
immár ósdi és kegyetlen aktusnak minősül a holtakat inkább rakétákkal lövik ki
az égbe, ahonnan a légkörbe visszahullva fényes csillagokként ragyognak fel.
Amikor Indrii és Sigríur megtudja, hogy várakozásuk ellenére nem egymásnak kalkulálták
ki őket, elhatározzák, hogy a maguk részéről nem rendelik alá magukat az
értelem és a tudomány szabályainak. De sikerrel járhatnak-e egy olyan világban,
amelyben a forradalmasított tömegkommunikációnak köszönhetően bármelyik ember
potenciális ügynök? A rendkívül szórakoztató regény - mely valahol az 1984, a
Monty Pythons Flying Circus, a Galaxis útikalauz stopposoknak és
Sparks-regények közötti mezsgyén egyensúlyoz - egyik legfontosabb tanulsága
talán az, hogy az emberi természethez az őrület ötletekre és az elvakultságra
való hajlam mellett olyan értékek is hozzátartoznak, mint a szeretni tudás és
az élni akarás.















2013.11.19. - Kresley Cole: A sötétség démona
































