2012. augusztus 9., csütörtök

Nalini Singh - Feloldozás és Ilona Andrew: Világok peremén - Mágikus találkozások

Az Egmont Dark honlapján már látható Nalini Singh új könyvének borítója és olvasható a fülszövege is.

Clay Bennett falka nélkül, emberek között nőtt fel. Megpróbálta elfojtani leopárd énjét, de az a felszínre tört és embert ölt. A vérengzés után a fiú elvesztette egyetlen barátját, Talint is. A DarkRiver falka otthont és hivatást adott neki, de a lelkének fájdalmát, a bűnhődését nem tudta enyhíteni. 


Talin McKade túlélte rettegéssel és szenvedéssel teli gyermekkorát. Régi rémálmaihoz azonban újabbak adódnak, amikor az utcagyerekek, akiket pártfogol, sorra tűnnek el. Talin szívének legfájóbb sebeit is hajlandó felszakítani, hogy megmentse őket: bár retteg a találkozástól, segítséget kér a legerősebb férfitól, akit valaha ismert.

Clay segít Talinnak, de közben szembe kell nézniük a közös múltjuk gyötrő titkaival is. Ha nem teszik, mindketten elveszítik az egyetlen dolgot, ami eddig életben tartotta őket.


Illetve a másik újdonság, mely szintén a honlapon látható, hogy a kiadó egy új sorozatot is ki fog adni, méghozzá Ilona Andrew-tól.
Ennek a sorozatnak a címe Világok peremén, első köte pedig a Mágikus találkozások címet kapta.
Ehhez a könyvhöz borító még nincs, de a fülszöveg már olvasható:
 
A varázslattal teli Perem, ahol Rose Drayton él, két világ határán terül el. Rose átjár dolgozni a Töredékbe, ahol az emberek autókon járnak, plázákban vásárolnak, és ahol a varázslat nem több puszta tündérmesénél. A másik világ Mágia, amelyet kékvérű arisztokraták irányítanak, és ahol a varázslat mindennapos, sőt megváltoztathatja az emberek sorsát. Ahogy a többi perembéli is, Rose átjárhat mindkét világba, de mindenhol törvényen kívülinek számít. 
Rose úgy gondolta, ha tökélyre fejleszti a varázserejét, jobb életet biztosíthat magának. De a dolgok nem a tervei szerint alakultak. Most feketén, éhbérért dolgozik a Töredékben, hogy felnevelhesse két kisöccsét, ráadásul meg kell küzdenie a kéretlen kérők hadával, akik őt és a varázserejét akarják.
Ekkor toppan be az életébe Lord Declan Camarine, a mágiai kékvérű, aki szintén elhatározza, hogy megszerzi magának a lányt. És vele egy időben érkezik a különös, varázslatra éhes teremtmények egész hada. Rose-nak és a kékvérűnek össze kell fognia a szörnyű lények és megteremtőjük ellen, különben odalesz az egész Perem, és mindenki aki ott él…

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése