2012. augusztus 7., kedd

Glen Duncan: Az utolsó vérfarkas


Fülszöveg:
Kiadó: Agave
Terjedelem: 336 oldal
Fordító: Huszár András
Kiadás éve: 2012
Bolti ár: 2.980Ft
Borító: 4*
Jake Marlowe nem mondható fiatalnak. Márciusban lesz kétszázegy éves, de ebből százhetvenet simán letagadhatna. Jake ugyanis vérfarkas, méghozzá egyik fajtársa balszerencsés és erőszakos halálát követően a legutolsó példány. És bár ereje teljében van, lelkileg kikezdi a magány. Eluralkodik rajta a depresszió, s már azt fontolgatja, végez magával – még akkor is, ha ezzel egy több ezer éves legendát temet el örökre. Első látásra úgy tűnik, mi sem egyszerűbb, mint véget vetni mindennek. Csakhogy két kifejezetten veszélyes társaság is üldözőbe veszi, akik eltérő okokból ugyan, de semmitől sem riadnak vissza, hogy életben tartsák Jake-et. Legalábbis a következő holdtöltéig.


Mit is lehetne írni egy olyan könyvről, amit végig se tudtam olvasni?!
Őszintén szólva nem erre számítottam, amikor először megláttam a borítóját s elolvastam a fülszövegét.
Arra gondoltam, hogy egy pörgős, akciódús könyvet fogok olvasni. Erre alig bírtam 3 nap alatt 60 oldalt olvasni belőle.

Nekem túlságosan melankolikus és lassú volt a tempója. Alig történt benne valami.
Ritkán van ilyen, de egyszerűen leszívta az agyamat már 20 oldal elolvasása!! Pedig, ha nekifogok  egy könyvnek és tényleg érdekel, akkor úgy falom az oldalakat, hogy észre sem veszem, de itt csak vánszorogtak a sorok… :(
Nagyon sajnálom, mert vártam, hogy végre elkezdhessem, ha már rászántam a pénzt és megvettem, mert előtte csak húztam, halasztottam a megrendelését.
Ennek ellenére nem adom fel és később ismét neki fogok kezdeni, de ezek szerint most nem erre vágyom.

Ráadásul van egy olyan rossz szokásom, hogy elolvasom a könyv utolsó 1,5 – 2 oldalát és nagyon nem tetszett, amit ott olvastam. :(

Mivel nem tudtam végigolvasni, így nem is kap csillagot, csak ha tényleg, becsületesen „végigrágtam” magam rajta.

Glen Duncan

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése