A Borbíró Borbála sorozat előzmény novellája |
Itt Bori még vámpírvér
beszerzőként dolgozik és régi munkahelye is megvan még az MTA-nál.
Éppen az IQ vámpíroktól akar vért beszerezni, hogy
vizsgálatokat végezhessenek rajtuk, hogy mi az, hogy mi az, ami miatt ők kordában tudják tartani vámpírösztöneiket, pontosabban az állatiasabb ösztöneiket, és inkább a tudománynak, művészetnek, stb. „élnek”. A vámpíroknak ezen fajtája ugyanis igen befolyásos, hihetetlen magas IQ-val rendelkeznek és teljesen bevették már magukat a magyar politikába és a magyar parlamentbe is.

A vérminta adását meg is tagadják, elvégre nekik semmi
hasznuk nem származna belőle, sőt. Viszont meginvitálják Borit egy
vámpírszínházba, melyben az Othellót fogják megnézni, és ahol igazi a vér,
igazi a színészek rettegése, imája, halála és feltámadása.
És mindezt csak főhősnőnk kedvéért, hogy megtanulja a
leckét, miszerint soha többé ne forduljon ilyen kéréssel az IQ-vámpírok felé.
A novella bár nagyon jól visszaadja a sorozat hangulatát,
így aki még esetleg nem olvasta a sorozatot, de érdekli vagy tervezi az
olvasását, esetleg bizonytalan még benne, annak ajánlom, hogy kezdje ezzel a
kis novellával, mert nagyon jó bevezetője a Vámpírok múzsájának, és egy kicsit
Borival is megismerkedhetünk benne.
A novella nagyon szép eKönyv formátumban (epub, mobi),
jelképes összegért (1Ft) vásárolható meg a Delta Vision kiadó webáruházából.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése