2012. augusztus 10., péntek

Sherrilyn Kenyon: Álomszerető


Fülszöveg:
Egy férfi, akit arra kárhoztattak, hogy örök élete során több ezer asszony szeretője legyen. Julian mindent tud a nőkről; miként szóljon hozzájuk, mi a lelkük kulcsa és legfőképpen, hogyan tüzelje fel a testüket. Ám Julian átkozza azt a napot, amikor büszke spártai katonából szerelmi rabszolga, dicsőséges hadvezérből vágyakozó nők szexuális játékszere lett. Másnak a gyönyörű testek, a kéjes női sikolyok elérhetetlennek tűnő vágyak, neki véget nem érő kínok. Egy napon Grace Alexander hívatja a szexrabszolgát, hogy kielégítse vágyait, de a fenséges asszony – oly sok nő közül először – felfigyel a büszke férfira, és kettőjük szerelme talán még a szörnyű átkot is megtörheti... Sherrilyn Kenyon a paranormális romantikus regények királynője, J.R. Ward, és Charleine Harris mellett a legnagyobb név a műfajban. Az Álomszeretővel induló Sötét Vágyak Vadászai sorozata a műfaj legnagyobb sikersorozata, regényei pedig világszerte több,mint tízmillió példányban fogytak eddig,és uralják a sikerlistákat. Kinley MacGergor néven Magyarországon is népszerű kosztümös romantikus regényeket ír.


Már 2 éve is belekezdtem a könyv olvasásába. Jól emlékszem, hogy mennyire vártam a megjelenését, és nagy hévvel vetettem bele magam, de csalódnom kellett, még a 70. oldalig sem jutottam benne.
Ennek persze több oka is volt, mert akkor tájt még suliba jártam és vizsgákra is kellett készülnöm abban az időszakban, emiatt a hangulatom sem volt olyan, hogy el tudtam volna olvasni, ezért félretettem, majd túladtam rajta.

Mint sokan bizonyára tudjátok, nem rég megnyitotta virtuális kapuit a Rukkola.hu (www.rukkola.hu) könyvcserélde, ahol az általad megunt könyveidet felteheted, melyekkel pontokat szerezhetsz és így magad is szert tehetsz mások által megunt, nem kedvelt, de számodra értékes könyvekre.
Bővebben az oldalon olvashattok erről, most nem emiatt írom a bejegyzést, de fontos volt megemlítenem, ugyanis volt egy csomó pontom, de nem voltak fent olyan könyvek, amiket happolni szerettem volna. Gondoltam megnézem azon írók könyveit, akiket olyan sokszor hallottam mostanában (Kenyon, Frost, Moning, Showalter, csak hogy egy párat említsek) és megláttam az Álomszeretőt. Volt is fent belőle több példány is. Meg hánytam-vetettem magamban a dolgot és végül is csak kapott még egy esélyt.

Nem bántam meg.
Persze nem egy eget rengetően jó könyv, de maga az alaptörténet nagyon megtetszett és a molyon sokan mondták, hogy érdemes tovább olvasni a sorozatot. (Még szerencse, hogy egy hatalmas Ulpius akció keretében beszereztem a további köteteket XD)

Imádtam a könyvben a görög mitológiát. Egyébként is imádom a mitológiát, a legendákat és ezzel együtt a bennük szereplő isteneket, félisteneket és lényeket. Ebben a könyvben a fő hangsúly a görög isteneken és istennőkön volt a Grace és Iulianus szerelmi kapcsolatának alakulásán túl.

Az egyik kedvenc részem a könyvben az volt, amikor Iulianus a Grace szomszédságábna élő gyerekeknek mesélt és közben egy régi játékot tanított nekik. Az annyira aranyos volt. Egy hatalmas makedón hadvezér, miközben apró, ártatlan gyermekeknek mesél. Ez szerintem egy nagyon meghitt pillanata volt a könyvnek.

Sherrilyn Kenyon
A másik kedvencem az a gesztus volt, amit Iulianus tett Grace-ért.

„Soha (…) Fogalma sincs róla, min mentem keresztül, hogy megszerezzem.”

Mondta Iulianus a hadvezéri gyűrűjéről, amikor egy professzor meg akarta venni, de amikor Rodney Carmichael megsemmisítette Grace könyvtárát, amiben a lány számára minden könyv egy emlék volt, akkor Iulianus mégis eladta, hogy pótolni tudja neki az emlékeit. Ennél szebben nem is mutathatta volna ki Gracnek az érzéseit.
Szerintem ez egy nagyon szép jelenet.

Ami viszont nagyon nem tetszett az a szenvedés és a folytonos szexelhetnékük. Ez a se veled, se nélküled dolog nekem nem igazán jön be. Olyan szappanopera hatását kelti. Ott is mindig szenvednek valamin és engem sajna ez pont arra emlékeztetett. Meg akkor ott van, hogy folyton le akarnak feküdni egymással, de egyik ezért nem, a másik azért nem, mikor meg mind a kettő akarja, akkor meg az átok miatt vári kell rá 1 hónapot. Persze megoldják a dolgot, de akkor is. Nekem csöppet sok volt benne a szex.

A végén, amikor már azon lett volna a sor, hogy megtörik az átkot, akkor még mindig húzták az időt, még mindig szenvedtek. Iulianus visszatért a könyvbe, Grace szenvdett még egy sort, megjelent Aphrodité, visszacsinálta az egészet, megtörik az átkot. Itt szépen vége is lehetne, de akkor megjelenik Priaposz és elrabolja Gracet. Iulianus utánuk megy, gyorsan lezavarnak még a bátyjával egy vivós jelenetet, majd megint együtt van a két szerelmes. Ez itt a végén annyira nem kellett volna szerintem.

Viszont az epilógus nagyon szépen meg lett írva.


Összességében nézve azonban nekem tetszett és amúgy is terveztem a sorozat tovább olvasását, de mivel többen ajánlották is, így biztos, hogy ha nem is azonnal, de folytatni fogom. :o)
Könyv adatai:
Kiadó: Ulpius-ház
Sorozat: Sötét vadász
Terjedelem: 448 oldal
Fordította: Varga Zsófia
Kiadás éve: 2009
Bolti ár: 2.999 Ft
Borító: 3*



A sorozat további részei:
1. Álomszerető
2. Éjféli vad
3. Végzetes ölelés
4. Ördögi tánc
5. Angyali csók
6. Pokoli tűz

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése