2013. április 24., szerda

Játék #1: Amerikai istenek


Már egy ideje mondogatom, hogy hamarosan könyves nyereményjáték lesz nálam, méghozzá nem másért, mint a Neil Gaiman: Amerikai istenek c. könyvének 10. évfordulós bővített kiadásáért, mivel erre szavaztatok a legtöbben, összesen 29-en.
Nagyon jól döntöttek, nekem az egyik kedvenc könyvem lett! :o)

A játérkól:
Hogy ne csak jelentkezni lehessen, kitaláltam egy kis, hm… nevezzük játéknak,
de eléggé gagyi, viszont jobb most nem jutott az eszembe. Mivel a címe Amerikai istenek, mi másról is szólna, mint az Amerikába bevándorolt népek magukkal vitt saját isteneikről, melyek szintén gyökeret vertek az új világban. A „játék” pedig ehhez fog kapcsolódni. Lentebb lesz két idézet, melyekhez feltettem összesen 3 kérdést 5 istenről/mitológiai lényről. Legfőképpen erre is vagyok kíváncsi, vagyis hogy milyen mitológiai vonatkozásban találkozhatunk velük, de ha esetleg valaki meséből ismeri valamelyiket, vagy filmből, sorozatból, azt is nyugodtan leírhatja. Az érdekelne, hogy mit tudtok róluk, vagy miket találtok. A blogon nincs róluk szó, csak talán az egyikről egy kicsi, de ahogy mondani szokták google a barátod, mindegyiket leellenőriztem és megtalálhatóak. :o)
Mivel könyvet lehet nyerni, ezért gondoltam, hogy picit azért megdolgoztatlak benneteket, de nem vagyok ám olyan vérmes, tényleg bármit leírhattok, amit tudtok róluk. :o) Viszont aki csak jelentkezik és nem válaszol a kérdésekre, azt nem fogom beletenni abba a bizonyos kalapba.
A kérdésekre a válaszokat az alábbi e-mail címre várom:
i.love.the.books90@gmail.com
A neveteket is írjátok bele az üzenetbe, hogy tudjam kihez kötni, illetve felírhassalak benneteket!

Sorsolással fog kiderülni, hogy kié lesz a könyv (és igen a kis pom-pom könyvjelző is. :P), melyben Serpentina lesz majd a segítségemre. :o)

Határidő: legyen mondjuk 2,5 hét, vagyis május 10. éjfél, amíg elküldhetitek a válaszokat és szombaton vagy vasárnap sorsolok. :o)


Jó szórakozást kívánok!
Izgatottan várom a válaszaitokat! :D



– Ismersz engem Árnyék? – kérdezte Szerda. Büszkén felszegett fejjel ült a farkasán. Jobb szeme csillogott és villogott, a bal szeme fénytelen volt. Köpönyeget viselt, öblös csuklyával, mint a szerzetesek, arca megbújt az árnyékában. – Mondtam, hogy elárulom neked számtalan nevemet. Halld hát, miképpen szólítanak engem. Én vagyok az, Aki Örvend a Háborúnak, a Komor, a Rabló és a Harmadik. A Félszemű. A Legnagyobb. Az Igazságok Tudója. Én vagyok Grimnir és a Csuklyás Férfi. Én vagyok a Mindenek Atyja és a Pálcát Hordó Gondlir. Annyi nevem van, mint amennyi szél van a világban, és annyi rangom, mint ahány módozata a halálnak. Két hollóm neve Huginn és Muninn, Gondolat és Emlékezet, két farkasom Freki és Geri, hátasom az akasztófa.

Amerikai istenek (10. évforduló bővített kiadás) – 160. o.

Kérdés: Ki ez az isten? (1-2 mondat)
Segítség: az aláhúzott rész


– Amikor az emberek megérkeztek Amerikába, mi is velük jöttünk. Magukkal hoztak engem, Lokit, Thort, Anansit és az Oroszlánistent, a koboldokat, a cluracant meg a banshee-t, Kuberát és Holle anyót, Astarothot és titeket. A gondolataik közé bújtunk és gyökeret eresztettünk bennük. A telepesekkel együtt átkeltünk az óceánon az újvilágba.

Amerikai istenek (10. évforduló bővített kiadás) – 165. o.

Kérdés: Ki Loki, Thor és Holle anyó? Mi a banshee?

+Kérdés: Kik a valkűrök?  
Ha jól emlékszem ők csak 1-2 mondat erejéig szerepeltek a könyvben, de a kedvenc mitológiai lényeim közzé tartoznak, így kíváncsi vagyok, hogy ki mit tud róluk. :o) Viszont ez csak +, tehát nem kötelező megválaszolni, csak az előzőeket.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése