Karen Marie Moning: Keserű ébredés

Fülszöveg:

MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta.

A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába. A veszélyek leküzdésében segítőtársa is akad a kiismerhetetlen könyvesbolt-tulajdonos, Jericho Barrons személyében.

A nagy tudású férfi történetei révén érti meg, hogy ha nem sikerül megakadályozni a tündérek és az emberek világát elválasztó falak teljes leomlását, akkor az emberiség jövője reménytelen. Mac fokozatosan tudatára ébred, hogy miféle küldetésre figyelmeztette őt Alina abban a bizonyos utolsó üzenetben. Neki kell megtalálnia az ősi Sinsar Dubh-t, a Sötét Könyvet, mert aki először szerzi meg a Tuatha Dé Danaan félelmetes erejű relikviáját, az mindkét világ ura lehet.

Mac úgy tervezi, hogy a nyomozás után nyomban visszatér az ő kellemesen provinciális, jelentéktelen kis szülővárosába, és igyekszik elfeledkezni mindenről, ami Dublinban történt vele. Hogy végül mégis a maradás és a további kutatás mellett dönt, abban Jericho Barronsé a főszerep. Kettejük közös próbálkozásának sikeréért azonban már a hamarosan megjelenő folytatás olvasása közben izgulhatunk.

Karen Marie Moning

Számtalanszor belefutottam a könyvbe, mielőtt valóban elkezdtem volna olvasni. Megfogott a borító és valami titokzatos erő hatására még olvasni is akartam (ez gyakran előfordul a kedvenc könyveim esetében, hogy valami megmagyarázhatatlan oknál fogva rám tör a „mindenféleképpen-el-kell-olvasnom” inger), de a fülszöveg alapján nagyon nem ilyen történetre számítottam.

Úgy gondoltam, hogy valójában ez is csak egy könyv a rengeteg urban-fantasy kategóriából, amibe vegyül némi krimi szál is, hogy ne csak a szerelmi vonalon legyen a hangsúly, de éppen abban az időszakomban nem volt hozzájuk kedvem, inkább krimit olvastam.

A fülszöveg alapján a könyvesbolt tulajdonos személyénél sem egészen arra számítottam, mint akit kaptam. Én egy cingár, vézna, szemüveges és bénácska, de nagyon okos üzletembert képzeltem el, aki véletlenül találkozik Mac-kel és kezdetét veszi közös kalandjuk. A Mac-ről megalkotott elképzelésem azonban stimmelt, de örömmel láttam a könyv vége felé, hogy fejlődőképes karakter! :o) A titokzatos Sinsar Dubh-ról sem gondoltam, hogy mekkora jelentősége lehet, igazából szinte számításba sem vettem, mint a történet egyik meghatározó „karakterét”. (később kifejtem a macskakörmöt)

Tehát, nagyon, de nagyon nagyot tévedtem. Barrons karaktere teljesen megbabonázott és nagyon kíváncsivá is tett! Nem igazán tudom, hogyan írhatnám őt le. Az, aki nem olvasta még a könyvet úgysem tudná elképzelni, hogy miről is beszélek, aki meg már olvasta, annak meg nem kell megmagyaráznom… Van benne valami, ami teljesen magával ragadja az olvasót. Olyan, mint egy egzotikus vadállat, amely erős, szép, s legszívesebben megsimogatnád, de tudod, hogy ha picit is közelebb mész hozzá, akkor maradandó sérüléseket szenvedhetsz el tőle.

Ragadozószerű pillantással tanulmányozott, tetőtől talpig szemügyre vett. Én is ugyanezt tettem. Ez a férfi nemcsak elfoglalt egy helyet a térben, de be is töltötte azt. A helyiség korábban könyvekkel volt tele, most meg vele. Harminc körüli, kb. 190 centiméter magas férfi volt: sötét haj, aranyló bőr, sötét szempár, határozott, finom metszésű vonások. A nemzetiségét sem tudtam jobban megállapítani, mint az akcentusát: európai lehetett valami mediterrán beütéssel, vagy talán némi cigányvér csörgedezett az ereiben. Elegáns, sötétszürke olasz öltönyt, ropogós, fehér inget és diszkrét mintás nyakkendőt viselt. Nem nevezném jóképűnek. Az túl enyhe kifejezés lenne. Nagyon erőteljes férfias kisugárzása volt, nagyon szexisnek és vonzónak találtam. Mindent elsöprő érzékiség sugárzott a sötét szeméből, a telt ajkából, abból, ahogy állt. Az a fajta férfi volt, akivel soha, de soha nem flörtölnék.

Most pedig kifejtem azt, miért írtam, hogy a könyv egy „karakter”. Nem egy személy, de mégis olyan, mintha élne. Bár ebben a kötetben nem igazán tűnik fel fizikai formájában, csak a legvégén, akkor is pusztán csak egy megérzés formájában, hogy ott járt a könyvesbolt közelében, mert éppen elszállították valahova.

Az, hogy a könyvet imádtam nem eléggé kifejező arra nézve, amilyen hatást igazából elért. Moning egy zseni! Ilyen történetet kitalálni és ilyen szinten felépíteni nem lehet alapos odafigyelés és utánanézés nélkül! Ráadásul, ahogy néhány dologról beszél, és az olvasó is tudja, hogy az majd csak a későbbi kötetekben lesz kifejtve, láttatni véli, hogy az írónő nem összecsapott egy könyvet és mivel nagyon felkapott lett megírta a második és a többi részeket, hanem összeszedett és tényleg 5 köteten keresztül ki van/lesz dolgozva.

(Még csak a második kötet olvastam el, de úgy gondolom, hogy a szintet végig fent tartja Moning, sőt, remélhetőleg még fokozódik is! :D)

A cselekmény ugyanúgy zajlik, ahogy az a fülszövegben le van írva, de egy-két dolgot azért leírnék még róla.

Mikor Mac a nővére, Alina halála után megérkezik Írországba, hogy rávegye a rendőrséget, hogy folytassák a nyomozást, és hogy bosszút állhasson nem is sejti, hogy mibe fog belecsöppenni. Mac ugyanis nem más, mint egy sidhe-látó, egy ember, akire nem hatnak a tündérek álcával kapcsolatos illúziói, így meglátja igazi – ronda és gusztustalan – valójukat. (Persze a királyi család tagjai mind hihetetlenül gyönyörűek.) Először nem is akar hinni a szemének. Ez is egy vízválasztó az életében, ahogy ő mondta.

Egy napon eltéved Dublin ködös utcáin és csak a szerencsének köszönheti, hogy nem falták fel a sötétben ólálkodó és lesben álló, legalacsonyabb kasztba tartozó tündérek, az Árnyak. Ekkor találkozik Jericho Barrons-szel, a titokzatos könyvesbolt tulajdonossal és hamarosan elkezdődik a fülszövegben említett közös kalandjuk.

A könyv amellett, hogy urban-fantasy a műfajban cseppet sem megszokott módján, rengeteg benne a krimi szál is, illetve még több a kutatás.

Végig egyes szám első szeméjben van írva a történet, méghozzá Mac szemszögéből. A lány gyászol, és a bosszú hajtja, hogy megtalálja nővére gyilkosát, és elégtételt vehessen. Keresi a Sinsar Dubh-út is, mivel a könyv a tündérek egyik sötét szent tárgya és Mac érzékeli a tündérrelikviákat, ugyanis minden látónak vannak még extra képességei is, és főhősnőnk az egyik legerősebb tündérlátó. Másik képessége, hogy meg tudja fagyasztani a tündéreket rövidebb-hosszabb időre, ami elég arra, hogy leszúrja és megölje őket.

Közben pedig a lány saját magát is keresi, mivel kiderül nem csak az, hogy Alina tudott arról, hogy mik is ők és mégsem árulta el neki, hanem még az is, hogy örökbe fogadták a nővérével együtt, valamint az általa ismert, nyugalmas, rózsaszín és szivárvány világa kezd a darabjaira hullani. Mec nehezen tűri a változást, amit teljes mértékben megértek, de mégis, ha akarja, ha nem, kénytelen alkalmazkodni a jelenlegi körülményekhez, különben meghal. És alkalmazkodik is, ahogy fentebb írtam, fejlődőképes karakter.

Bár még csak két hét telt el azóta, hogy eltévedtem az elhagyott városrész hátborzongató, kihalt utcáin, mégis úgy éreztem, mintha egy másik életben történt volna.Talán így is volt.Az a Mac, aki akkor egy nő kinyújtott karját követve a kihalt környékre tévedt, bombázó volt: széles szárú, rózsaszín vászon csípőnadrágot viselt, selyemszegélyű rózsaszín pólót, kedvenc ezüstszínű szandálját, és hozzáillő ezüst kiegészítőket. Hosszú, gyönyörű szőke haját magasan a feje tetején lófarokba fogta, ami minden egyes ruganyos, fiatalos lépésnél a hátát súrolta.Ennek a Macnek vállig érő, fekete haja van: így jobban elrejtőzhet a Mac 1.0-ás verzióját üldöző szörnyek elől. Fekete farmert és pólót visel: ez előnyösebb, ha esetleg vér szennyezi a ruháját. Rózsaszínre festett manikűrözött lábkörmeit sportcipő rejti: jobb, ha ebben fut az életéért. Színtelen öltözetét egy hatalmas fekete dzseki egészíti ki, amelyet a bejárati ajtó melletti fogasról emelt el indulás előtt: ez jobban elrejti a harminccentis lándzsát, amelyet afarmerja derekába tűzött (a hegyét fóliába csomagolta). Gondosan összeválogatott öltözékének ez az egyetlen ezüst kiegészítője.A hátsó zsebébe és a kabátja alá zseblámpákat rejtett.Korábbi energikus, szinte szárnyaló járása már a múlté. Mac 2.0 határozottan és céltudatosan lépdel, lába erősen a talajhoz tapad.

Eléggé sok mindent megtudunk a meggyilkolt nővérről, Aniláról is, pedig közvetlenül nem is szerepel a történetben. Mac néha haragszik rá, amikor kiderül, mennyi mindent nem is tudott a nővéréről, hogy az mi mindent eltitkolt előle. Mivel nekem is van egy kishúgom, így teljes mértékben meg tudom őt érteni, de részben azért Mac-et is meg tudom érteni.

Barrons végig titokzatos, szinte semmit nem tudunk meg róla azon kívül, hogy dúsgazdag, autóbolond, és olyan, mint egy hadvezér. Viszont rengeteg segít Mac-nek. A lány azt hiszi, hogy csak azért, mert szüksége van rá, hogy felkutassa a tündérrelikviákat, de szerintem nem csak azért. Meglátjuk mennyire lesz igazam.

Még arról írnék, hogy akkor miért is marad Mac Barron-szel, ha azt hiszi, hogy kihasználja. Barrons mérhetetlen tudással rendelkezik és maga is látja a tündéreket, míg Mac csak most ismerkedik a világnak eme sötét oldalával, viszont észreveszi, ha a közelében egy tündér szent tárgy (SZT) van, amit meg Jerricho nem, ezért van szükségük egymásra.

- Ne lépje át azt a küszöböt! Ha kilép azon az ajtón, meghal. Legjobb esetben is három napot adok magának.
Válaszra sem méltattam. Hagytam, hogy az ajtó csapódása tegye meg helyettem.
Azt hiszem, utánam kiáltott valamit az ajtón keresztül, valami különöset:
Maradjon a fényben, de nem voltam biztos benne, nem is érdekelt.
Végeztünk egymással.
Vagyis azt hittem. Később kiderült, hogy ez is azok közzé a dolgok közzé tartozott, amelyekben tévedtem. Hamarosan elválaszthatatlanok lettünk, ha akartuk, ha nem.
És higgyék el, nem akartuk.

Főhőseink mellett ebben a kötetben ugyan még csak mellékszereplőkén, de felbukkannak más karakterek is, akiknek azonban valószínűleg nagy szerepe lesz a további kötetek során. Ilyen többek között az a vénasszony, aki először mentette meg Mac életét, bár cseppet sem barátságos, majd később cserben is hagyja. Szerintem igazán utálatos egy banya.

Egy másik szereplő pedig egy tündér, V’lane, aki azt állítja magáról, hogy ő a Tuatha De Danaan hercege, vagyis a Seelie királyi család egyik tagja. Ő nem más, mint ahogy Mac hívja, egy „szexel ölő tündér”. Ennek ellenére semmi szex nem lesz a könyvben.

Mac így próbálja meg meghatározni V’lane megjelenését:

Még ma sem tudom leírni V'lane, a Tuatha Dé Danaan hercegének külsejét, azok után sem, amiket láttam. Vannak olyan dolgok, amelyek egyszerűen túl lehengerlőek ahhoz, hogy szavakba lehessen őket önteni. Képzeljenek el egy magas, hatalmas arkangyalt, aki félelmetesen férfias és rettentően gyönyörű. Aztán színezzék át a gesztenye, a bronz és az arany legpompásabb árnyalataival, amilyet csak el tudnak képzelni. Csillogó, fahéjszínű dús haját bearanyozza a napfény, és képzeljenek el hozzá bársonyos barna bőrt és folyékony borostyánsárga szemet, amelybe egy csipet olvasztott arany vegyül. Ennél jobb leírással nem szolgálhatok.

Kimondhatatlanul gyönyörű tündér volt.

Rengeteg kérdés merült fel bennem már a könyv legelején. Ki is pontosan akkor most Mac? És ki Barrons? Ki az Unseelie király vagy a sötét Nagyúr? Hol van a Sinsar Dubh és mire képes valójában? V’lane tényleg az, mint akinek mondja magát? És mi a helyzet a vénasszonnyal?

Összességében:

Sok értékelésben olvastam, hogy nem tetszett az adott olvasónak az első rész. A legtöbbjük MacKayla rózsaszín Barbie baba stílusát nem bírta. Nem mondom, én sem kedveltem, de mégis teljesen magával ragadott már az első rész is! A történet szempontjából pedig igenis fontos volt Mac 1.0 verziója. Szerintem ugyanis nagyon fontos, hogy egy karakter változzon, ha kell és tudjon is változni, ne ragadjon le egy szinten.

Moning zseniálisan ír, semmit nem ír le ok nélkül! Ahogy felépítette a világot, ahogy az információ morzsákat adagolja és húzza velük az olvasók agyát. És ez még csak az első kötet… A magyar cím pedig szerintem nagyon beszédes, és aki elolvassa, valószínű, hogy szintén erre a következtetésre fog jutni.

Már olvastam a sorozat második részét és még jobb volt, mint az első. Nem is merek belegondolni, hogy milyen lesz a többi. Kész szerencse, hogy már mind az 5 kötet a polcomon csücsül és egyben el tudom olvasni őket. 
Ez egyébként a másik olyan könyv, amit 3x olvastam el, a másik Nalini Singh: Angyalvér c. könyve. Ennél többet, azt hiszem, nem is kell elmondanom arról, mennyire magával ragadott Moning világa is. :o)

 A könyv adatai:
Kiadó: Kelly

Sorozat: Tündérkrónikák

Terjedelem: 302 oldal

Kiadás éve: 2010

Fordította: Laskay Ildikó

Borító: Puhafedeles

Eredeti ár: 2.980 Ft


A sorozat további részei:
1. Keserű ébredés
2.  Álom és valóság
3. A hajnalra várva
4. Rossz hold kelt fel
5. Új nap virrad