2013. április 15., hétfő

Megjelenésözön #5

Hamarosan itt a Könyvfesztivál (április 18-21), kb. 1 hónappal utána pedig a könyvhét. Ez az az időszak, ami cseppet sem pénztárca kímélő egy igazi könyvmoly számára. Bár én sajnos nem fogok tudni elmenni egyikre sem, azért összeszedtem néhány könyvet, amik ezekben a hetekben fognak megjelenni, illetve néhány későbbi megjelenést is.

Sok blogon láttam már Az Archívum címet viselő könyvet, de sehol nem találtam. Mint kiderült ezek csak amolyan előolvasások voltak, de milyen jó is ez így! A borító
már maga is nagyon figyelemfelkeltő, de az, hogy már a megjelenés előtt olvashattam róla értékelést csak még jobb, mivel így bátrabban rendelhetem elő a könyvet, ugyanis szinte majd mindenki csak pozitívan tudott róla írni. :o) Ugyan ez mondható el Chris Howard: Gyökértelen c. könyvéről is. Mind a két könyv a Főnix Könyvműhely kiadó gondozásában fog megjelenni a Könyvfesztivál 1. napján, azaz április 18-án. Addig viszont 30%-os kedvezménnyel és ingyenes házhozszállítással rendelhetitek elő a kiadótól.
További információk az előrendelésről: Előrendelés 2013. április 11-17 között 30%-os kedvezménnyel és ingyenes postával, melyről bővebben a Főnix Kiadó facebook oldalán olvashattok.

És most lássuk a két könyvet:

Victoria Schwab: Az Archívum
Sorozat: ---
Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A halottak a Történetek, nyugvóhelyük pedig az Archívum. Papi először négy éve hozta el ide Mackenzie Bishopot, amikor a lány még csak egy rémült, de elszánt tizenkét éves volt. Most azonban Papi halott, helyét pedig Mac vette át: könyörtelen Őrzővé lett, akinek feladata megakadályozni a gyakran erőszakos Történetek felébredését és menekülését. A holtakat nem zavarhatják az Archívumban, valaki azonban mégis szándékosan megmásítja a Történeteket és fontos fejezeteket töröl ki. Hacsak Mac össze nem rakja a megmaradt darabokat, még maga az Archívum is darabokra hullhat.
Kedvcsináló
Rémálom
Szilvamag
Zenka
abstractelf
Eredeti cím: The Archived
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Várható megjelenés: 2013. április 18.
Terjedelem: 272 oldal
Fordította: Hudácskó Brigitta
Egységes. Fogy. Ár: 2980 Ft.-


Chris Howard: Gyökértelen
Sorozat: ---
A 17 éves Banyan fákat épít: elszórt fémhulladékokból erdőket kreál a gazdag ügyfeleknek, akik a pusztulás látható nyomai elől szeretnének menekülni. Bár maga Banyan még sosem látott igazi fát - hisz azok már egy évszázada kihaltak -, apjától még az eltűnése előtt sokat hallott a Régi Világról. Minden megváltozik, amikor Banyan megismerkedik egy rejtélyes nővel, aki különös tetoválást visel a testén - egy térképet, ami az utolsó élő fákhoz vezet. A fiú elindul a pusztuláson keresztül, ahonnan nem sokan térnek vissza. Akik megmenekülnek a kalózoktól és fosztogatóktól, azokra ott várnak a sáskák… akik most már emberhúson élnek. De nem Banyan az egyedüli, aki a fákat keresi, az idő pedig egyre fogy. A bizonytalanságok közepette a fiú kénytelen szövetségre lépni Alphával, a vonzó, de veszélyes kalózzal, akinek szintén megvannak a saját tervei. Miközben pedig a talán csupán a legendákban létező ígéret földje felé tartanak, Banyan megdöbbentő dolgokat tud meg a családjáról, a múltjáról és arról, mire képesek az emberek, hogy visszahozzák a fákat.
Kedvcsináló
Kelly olvas
abstractelf
Roni Olvas
PuPilla
Eredeti cím: Rootless
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Várható megjelenés: 2013. április 18.
Terjedelem: 288 oldal
Fordította: dr. Sámi László
Egységes. Fogy. Ár: 2980 Ft.-


A Maxim könyvkiadó sem tétlenkedik, hiszen a Könyvfeszten ők is jönnek új könyvekkel!

Cynthia Hand: Angyalnyár
Sorozat: Angyalsors novelláskötete
A New York Times sikerlistájára is feljutott Cynthia Hand lebilincselő kisregénye az Angyalsors trilógia világában játszódik.
Clara szabadulni igyekszik az emlékektől, amelyek Wyomingban kísértik, és a jövőre utaló látomásoktól, amelyekkel egyelőre nem képes szembenézni - ezért tökéletes menekülésnek tűnik, ha a nyarat Olaszországban tölti legjobbbarátnőjével, Angelával...
Amióta Angela az eszét tudja, mindig azt magyarázták neki, hogy a szerelem veszedelmes, egy percre se hagyja őrizetlenül a szívét. Két éve azonban, amikor megismerkedett Phennel, elhatározta, hogy mindenáron közel kerül hozzá. Most döntenie kell, megoszthatja-e Clarával a titkát, vagy ha elmondja neki az igazságot, azzal kockára tesz-e mindent, ami fontos a számára. A hol Angela, hol Clara nézőpontjából kibontakozó történet bemutatja a felejthetetlen nyarat, amely próbára teszi a két lány barátságát, és visszavonhatatlanul megváltoztatja az életüket.
Eredeti cím: Radiant
Kiadó: Maxim könyvkiadó
Várható megjelenés: 2013. április 18.
Terjedelem: 100 oldal
Fordította: Komáromy Rudolf
Borító: kartonált
Egységes. Fogy. Ár: 1699 Ft.-


Rachel Joyce: Harold Fry valószínűtlen utazása
Sorozat: ---
Harold Fry nemrégiben vonult nyugdíjba, napjai szinte egyformán telnek, egészen addig, míg levelet nem kap egy régi ismerősétől, Queenie Hennessytől. A nőtől, akit 20 éve nem látott, és aki most a halálos ágyából írt neki. A férfi gyors választ fogalmaz, majd a levéllel elindul a sarki postaládához, amivel kezdetét veszi egy valószínűtlen utazás. Harold Fry elhatározza, hogy majd kilencszáz kilométert gyalogol Kingsbridge-től a Berwick-upon-Tweedben található otthonig, mert hisz abban, hogy amíg ő gyalogol, Queenie Hennessy élni fog. Vitorláscipőben és könnyű kabátban vág neki a tájnak és a sürgető küldetésnek. Útközben varázslatos figurákkal találkozik, akik felszabadítják régóta szunnyadó lelkét és benne a reményt. Megrohanják az emlékek: ahogyan először táncolt feleségével, Maureennal, az esküvőjük, az apaság öröme, és miközben emlékezik, lassan megbékül a veszteségekkel, a mulasztásokkal is.
Eredeti cím: The Unlikely Pilgrimage of Harold Fry
Kiadó: Maxim könyvkiadó
Várható megjelenés: 2013. április 18.
Terjedelem: 320 oldal
Fordította: Lázár Júlia
Borító: füles, kartonált
Egységes. Fogy. Ár: 2999 Ft.-


Végül, de nem utolsó sorban pedig nézzük a Könyvmolyképző kiadótól azt a Vöröspöttyös könyvet, amit én is szeretnék elolvasni. Bár lehet inkább előbb az első részét kellene már végre elolvasni.

Rachel Vincent: Pride - Falka
Sorozat: Vérmacskák 3.
NAGYON REMÉLEM, HOGY A MACSKÁKNAK TÉNYLEG KILENC ÉLETE VAN

Eljárás alatt állok, a tét az életem. Tévesen, de azzal vádolnak, hogy megfertőztem egykori ember barátomat, majd megöltem, hogy eltüntessem a bizonyítékot. Embert megfertőzni a három főbenjáró bűn egyike. A másik kettő a gyilkosság, és a titkaink kifecsegése.
Háromból kettő. Nekem végem.
És ráadásul a hegyekben egy vad kóbor garázdálkodik: egy riadt, tizenéves nőstény macskát kerget. Nekünk kell először megtalálnunk, mielőtt a nyakunkra hozza az embereket. A szerelmem, Marc segítségével, úgy hiszem, meg tudom menteni a sebezhető lányt a nagyra törő kóbortól, és a Területek Tanácsának játszmáitól is.
Amennyiben a saját peremet túlélem…
Eredeti cím: Pride
Kiadó: Könyvmolyképző - VP
Várható megjelenés: 2013. április 18.
Terjedelem: ?
Fordította: ?
Borító: kartonált
Egységes. Fogy. Ár: 2999 Ft.-


Könyvheti megjelenések

Karen Chacne: Holdvadász
Sorozat: Cassandra Palmer 5.
Cassandra Palmer nemrég győzelmet aratott egy kíméletlen istenség felett. Joggal hihetnénk, hogy ezután megérdemel egy kis pihenőt. Ám annak, aki a világ első számú látnoka, azaz a Pythia tisztségét tölti be, nem ilyen könnyű a helyzete. Cassie napirendje zsúfoltabb, mint valaha: meg kell ismerkednie erejével, miközben saját koronázási ceremóniájára készül, és persze szeretné rendezni végre viszonyát a vonzó és jóképű vámpír nagymesterrel, Mirceával is.
Akad azonban valaki, aki nem szeretné Cassie-t a Pythia trónján látni. Bármire képes lenne azért, hogy a felavatási szertartásra soha ne kerüljön sor. Még arra is, hogy levadássza Cassie anyját a lány születése előtt.
Eredeti cím: Hunt the Moon
Kiadó: Cor Leonis
Várható megjelenés: Könyvhét
Terjedelem: ?
Fordította: Bertalan György
Borító: puhafedeles
Egységes. Fogy. Ár: 2.990 Ft.-


Karen Mariem Moning: ICED
Sorozat: Tündérkrónikák 6., Dani O'Malley 1.
Fülszöveg: Még nincs






Eredeti cím: ICED
Kiadó: Cor Leonis
Várható megjelenés: Könyvhét, de nem 100%
Terjedelem: ?
Fordította: Laskay Ildikó
Borító: puhafedeles


És most nézzük, mik várhatók még az idén, amik engem is érdekelnek. :)

A. O. Esther: Az Életfa
Sorozat: Összetört glóriák 3.
Fölszöveg: Még nincs, de addig is itt van egy kis olvasnivaló hozzá az írónő honlapján.





Kiadó: Decens Magazin
Várható megjelenés: 2013. május
Terjedelem: ?
Borító: kartonált


Sherrilyn Kenyon: Éjféli gyönyörök
Sorozat: Sötét vadász 7.
A nagyrészt görög származású Sötét Vadászok körében nem örvend nagy népszerűségnek a nemesi származására módfelett büszke római - Valerius.
Amikor a férfi találkozik a pimasz és csábító Tabitha Devereaux-val, aki nem más, mint a volt Sötét Vadász, Kyrian sógora, Val halálos ellensége, kapcsolatuk azonnal igen hevessé válik. A nőnek egyáltalán nem áll szándékában komolyan venni őt.
Amit Tabitha azonban igen komolyan művel, az a vámpírvadászat és a gyilkolás. Mindkettejüknek hamarosan szembe kell nézniük a legveszedelmesebb démonnal. végső győzelemért Valnak fel kell adnia büszkeségét és meg kell tanulnia bíznia, hogy megvédelmezhesse Kyriant, azt a férfit, akit gyűlöl és azt a nőt, aki az őrületbe kergeti.
Eredeti cím: Seize the Night
Kiadó: Ulpius-Ház
Várható megjelenés: 2013.
Terjedelem: ?
Fordította: ?
Borító: kartonált
Egységes. Fogy. Ár: 3.999 Ft.-

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése